Beschreibung
Ikebana a japán ike, 'növényeket ültetni, elrendezni' és bana, 'virág' szavakból, a virágok elrendezésének művészetét jelöli Japánban. A hatodik század óta ismert, de csak a tizennyolcadik században terjedt el. A virágáldozat szokása a budhizmus elterjedésévelal került Japánba. A tizenötödik századig csak a papok és a nemesek gyakorolták, majd fokozatosan elterjedt a nép körében is. Ezzel a virágáldozat eredeti értelme fokozatosan elszakadt a vallástól, és napjainkban a kozmosz szépségét, harmóniáját testesíti meg. A növényrendezés szigorú alapformája szerint 3 fő valóságot kell megjeleníteni: a földet, az embert és az eget. A virágrendezés meditatív cselekménye összhangot akar teremteni e 3 tényező között. Ez egyben az ember hivatása, aki az ég és a föld között áll és tevékenységével uralkodik mindkettőn.
A legenda szerint a Tejút átellenes partjain élő két elszakított szerelmes, a Szövőlány és a Pásztorfiú csillaga minden év hetedik havának hetedik napján egy éjszakára találkozik. Ezt a találkozást ünnepelték meg a korabeli Kínában, és ezzel együtt a Japán udvarban is a Nara korszak (VII. század) idején. Egy császári napló feljegyzései szerint 1416-tól 1443-ig minden év július 7-én tanabata-hóraku ünnepségen sort kerítenek virágrendezési kiállításra. Ugyanakkor mindezek hatására egyre többen kísérelték meg a virágokat művészi elrendezéssel pompás vázákba helyezni. Ezek a próbálkozások, váza és virág kompozíciója, alkotás és környezet közötti összhang megtalálása mind-mind odáig vezetett, hogy lassan kialakult az ikebanakészítés szabályrendszere és stílusa. Ezen kor alkotásait tatebanának nevezzük. A tatebana volt az eső olyan virággal alkotott művészi alkotás, mely már önálló művészetként volt értelmezhető. Fő jellemvonása a tatebanának, hogy egy erőközpontba tömöríti a növényi ágakat és virágokat, ezzel szimbolizálva növény és ember akaratát, felfelé törekvő erejét.
Ezzel a csodaszép vázával Ön is kipróbálhatja az ikebana/tatebanát otthonában. Hiszen egy ikebana-kompozíciót bárki elkészítheti. A lényeg a változékonyságon alapul, egy-egy kompozíció ugyanis egy virág pótlásával hasznavehetetlen. Ez alkotóját folyton arra ösztökéli, hogy újabb és újabb növényeket fedezzen fel közvetlen környezetéböl, ha korábban gyomnak is hitte őket. Valódi művészeti értéket azonban komoly tanulások és gyakorlások árán lehet elérni. Az ikebana stílusok mára már kevésbé szigorúak, de a valódi, tradicionális művészetet végző mesterek gyakorlatilag már egy szál növény állásából is meg tudják határozni, mely stílusban készült a kompozíció, ha azt egy másik mester készítette. Egy mestermű komoly jelentésekkel bír, minden egyes növénynek megvan a szimbolikus jelentése, mely nem csak a fajból, fajtából, de a nyílási állapotból, a növények elhelyezéséből és egymáshoz viszonyulásukból is fakad. De mindez ne vegye el a kedvét, ha még csak most ismerkedik az ikebanával. Gyakorolja, variálja kedve szerint.
Termékjellemzők:
Anyag: kerámia, kézzel készített
Méret:16,9x16,5x6 cm, ovális
450 ml űrtartalom
Származás: Japán
A vázához kenzan használata ajánlott